Aszteroidák,Kisbolygók

Számtalan sziklatörmelék kering a Nap körül, fõként a Mars és a Jupiter között. Ott, ahol egy bolygónak kellene lennie, ezernyi szikladarab kering- a kisbolygók, vagy idegen szóval aszteroidák. A kisbolygókból álló terület legfontosabb része a Naptól 2,2 - 3,3 CSE távolságban helyezkedik el. Valószínûleg 100 ezer számra akad itt ilyen égitest, amelynek legalább 1 km az átmérõje, össztömegük mégsem éri el a Holdét. Csupán 200 olyan kisbolygót ismerünk amelynek átmérõje meghaladja a 100 km-t. A nagyobb kisbolygóknak nevet adtak a csillagászok (6000 aszteroida kapott nevet.) A legnagyobb kisbolygó, a Ceres 1000 km átmérõjû, ezt fedezték fel a kisbolygók közül elsõként, 1801-ben.

Hol találhatók:

Ezen kicsiny bolygószerû testek még közepes méretû távcsövekkel vizsgálva is csillagokhoz hasonló, pontszerû fényforrásoknak tûnnek, nem pedig bolygóknak, Sir William Herschel az aszteroida, azaz "csillagszerû" nevet adta nekik. A nagyobb aszteroidák megközelítõleg gömb alakúak, sok kisebb testre az elnyújtott vagy szabálytalan forma jellemzõ. Közülük több, a gravitáció által lazán összetartott kettõs vagy többes testként tûnik fel, másoknak pedig holdjaik lehetnek. Ilyen pl. az Ida kisbolygó, amelynek a Dactyl a holdja. A kisbolygók a napfényt verik vissza, de általában halvány objektumok. Egyedül a Vesta látható idõnként szabad szemmel.

A Jupiter gravitációs hatása a Naptól bizonyos távolságra lévõ pályákról kisöpörte a kisbolygókat, miután kitérített onnan mindenféle keringõ testet. Ennek eredményeként alakultak ki a felfedezõjükrõl elnevezett Kirkwood-rések, amelyekben nem találhatók kisbolygók. Némelyeket a Jupiter eltérített és ezek az õ pályáján elõtte vagy mögötte keringenek. Ez a két kisbolygó-család a Trójaiak néven ismert. A Jupiter pályáján, hozzá képest 60°-kal eltolódva mozognak. Némely kisbolygó pályája a Szaturnuszon túlra is kiterjed, másoké mélyen behatol a Naprendszer belsejébe. A csillagászok arra is figyelmeztetnek, hogy lehet köztük olyan, amely a Földdel is összeütközhet, katasztrófát okozva, ezért igyekeznek azokat felkutatni.

Színük és színképük alapján több különféle kisbolygó különböztethetõ meg:

C-típusúak: 75%-uk, sötét szénben gazdag, a szenes kondritokhoz hasonló test.

S-típusúak: 17%-uk, színük vöröses, fényvisszaverõ képességük mérsékelt, magas a vas- és magnézium-szilikát tartalmuk. M-típusúak: a legkisebb csoport, csaknem teljesen vas és nikkel elegyébõl állnak.

Az Ida és a Gaspra

Az Ida kisbolygót a Galileo ûrszonda 1993. 08. 28-án közelítette meg 2400 km-re, de az adatok a rádiókapcsolatot biztosító antenna hibája miatt csak lassan érkeztek meg. A képek kb. egyharmadán látszik az Ida holdja a Dactyl, a maga 1,6 x 1,2 kilométerével. A képek elkészítési ideje az Ida 4,63 órás forgásidejének több mint a felét tette ki, így megszerkeszthették az Ida alakját. A Dactyl a felvételek idején kb. 100 km-re volt az Idától. Mozgásából megbecsülhették az Ida tömegét. Ezen adatokból az Ida sûrûségére 2,2 - 2,9 g/cm3 közötti értékre lehet következtetni. Mind az Ida, mind a Dactyl tele van kráterekkel. A Dactyl felfedezése bizonyította, de elõtte még a Castalia és a Toutatis kisbolygók radarképei is mutatták, hogy kettõs kisbolygók is lehetnek. (Fényképük alapján több százról gondolták ezt, azonban nem tekintették bizonyítottnak a kérdést.)

A Gaspra a másik kisbolygó, melyet a Jupiter felé tartó Galileo ûrszonda felkeresett. A Gaspra egy 19 *12 * 11 km méretû szabálytalan alakú szikladarab. Felszínét kráterek százai szabdalták fel, melyeket más kisbolygókkal való ütközések okoztak. Mérete a Mars holdjaival (Phobosz, Deimosz) kb. megegyezik. A jobb oldali képen vele együtt láthatók.