Merkúr

Nála csak a Plútó kisebb. A Merkúrénál nagyobb átmérővel két hold is büszkélkedhet, ezek a Ganymede és a Titán. Igaz ugyan, hogy a Merkúr sűrűsége kb. háromszor nagyobb az őt leköröző holdakénál.

A Merkúrt csak egyetlen űrszonda, a Mariner-10 látogatta meg. 1973-ban és 1974-ben háromszor repült el mellette. Felszínének csak a 45%-át térképezték fel.

A Merkúr bolygó viszonylag fényes, nála csak a Jupiter, a Vénusz és időnként a Mars ragyog fényesebben. Mégis elég nehéz megfigyelnünk, mert mindig a Nap közelében jár. Kicsiny pályaátmérője miatt sohasem távolodik el 28 foknál messzebbre a Naptól, és ezért csak akkor figyelhető meg távcső nélkül, amikor este vagy hajnalban a horizont közelében tartózkodik. A bolygó észlelését az is nehezíti, hogy korongjának átmérője még távcsőben is rendkívül kicsinynek látszik. Alsó együttállásban 12,9 ívmásodperc a látszólagos átmérő, pedig ilyenkor látszik a legnagyobbnak, minthogy ilyenkor van a Merkúr a Nap és a Föld között. Felső együttállásban, amikor a Nap átellenes oldalán található, a bolygókorong látszólagos átmérője csupán a maximális egyharmada.

A bolygó háromszor fordul meg tengelye körül, mialatt két teljes keringést végez a Nap körül. Az elméleti vizsgálatok során kiderült, hogy a keringési és a forgási periódus hosszának e különleges arányáért a bolygó testében fellépett erős dagálysúrlódás a felelős. A jelenség hasonló ahhoz, mint ami a Hold esetében játszódott le, csak az a lényeges különbség, hogy a Merkúr rendkívüli mértékben elnyúlt ellipszis alakú pályája idézte elő, hogy a bolygó két keringés alatt három forgást végez, míg a Hold esetében a két periódus tökéletesen kiegyenlítődött. Amikor a Merkúr a legközelebb jár a Naphoz, pályamenti sebessége olyan nagy, hogy az ebből adódó szögsebesség felülmúlja a tengelyforgásét. Ezért azután a bolygó felszínén álló képzeletbeli megfigyelő számára olyan jelenség következne be, amely az egész Naprendszerben egyedülálló. Néhány napon át a Nap a szokásossal ellentétes irányban haladna az égen, majd ismét megfordulva folytatná útját az égitestek között. Ha a megfigyelőnk úgy helyezkedne el a Merkúron, hogy a perihéliumátmenet idején a Napot a keleti horizonton látná, tanúja lehetne annak, amint csillagunk feltűnik a horizonton, visszafordul, lebukik az alá, majd röviddel később ismét felkel, hogy most már folytassa is égi útját.

A Merkúr felszíne a Holdéhoz hasonló: kráterekkel borított fennsíkok és egyenletesebb felszínű vulkanikus síkságok tagolják. Felszínén terül el a mintegy 1400 km átmérőjű koncentrikus, kör alakú Caloris medence, amely egy hatalmas becsapódás során keletkezhetett.

A Merkúr felületének minden négyzetméterére hatszor annyi sugárzás érkezik a Napból, mint a Föld azonos nagyságú területére. A bolygó nappali hőmérséklete elég magas, átlagban 600 K (kb. 330 Celsius fok), miközben eléri a 750 K (480 Celsius fok) körüli maximumot. Ugyanakkor éjszaka a hőmérséklet 90 K-re (kb. -180 Celsius fok) süllyed.

A Merkúrnak nincs észrevehető sűrűségű légköre. Tekintettel arra ugyanis, hogy a bolygó napsütötte oldala igen forró, fel kell tételeznünk, hogy még a legnehezebb gázok is eltávoztak onnan. Ráadásul az összes bolygó közül a Merkúr felszínének fényvisszaverő képessége a leggyengébb, leginkább a sötét holdtalajéhoz hasonló. A Merkúr felszíne által szórt napfény színképi vizsgálata is megerősíti, hogy a bolygónak nincs kimutatható légköre.

Anyagi, kémiai összetételét tekintve a Merkúr Föld típusú bolygó. Kicsiny mérete ellenére a Merkúr sűrűsége közel azonos a Földével, ami azt sugallja, hogy vastartalma a Földének nagyjából a kétszerese lehet. A vas-nikkel mag a bolygó sugarának nagyjából a 75%-át teszi ki. Ez a mag képviseli a bolygó tömegének a 80%-át.

A Merkúr mágneses tere csaknem eléri a Földön mért mágneses tér erősségének 1%-át.

A Merkúrnak nincs holdja.