Az ember a legcsodásabb lény a földön. A legértelmesebb, a legrátermettebb, a legerõsebb, a legügyesebb, a leg leg leg
        Az ember a tudomány és a civilizáció arannyal kikövezett lépcsõjén haladt egyre feljebb a dícsõség felé. Talán felsorolni se tudom, mi mindennel áldotta meg az ember ezt a kis kék bolygót. Mi mindent talált fel az ember?!

        Az elsõ, amit feltalált, mindenbizonnyal a tûzcsiholás volt. Ezzel vette kezdetét az ember dícsõséges történelme. Ami addig a természet pusztítõ ereje volt, azt most már az ember is birtokolhatta. Bár a tûz eleinte nem volt valami hasznos, hiszen csak az étel megfõzésére és az otthon megmelegítésére szolgált, semmi egyébre. Az emberek unottan üldögéltek a tüzeik körül és azon tanakodtak, hogy most már föl kéne már találni valamit, ami nem csak efféle puhány és hitvány munkákra való, mint a fõzés, hanem értelmes, férfias feladatok ellátására is alkalmatos legyen. Küzdelem és kihívás kellett a dicsõ embernek.

        Ezért találta föl az ember a fegyvert.. A fegyver, mint olyan, bármiféle eszköz lehetett, amellyel az ember harcolni tudott, nyers testi erejét megsegítve. Eleinte a fegyvernek csupán annyi haszna volt, hogy az ember a segítségével már õnála nagyobb és erõsebb állatokat is megfoghatott és elejthetett. De az ember ennél ügyesebb és találékonyabb volt: rájött, hogy fegyverével nem csak vadakat, hanem saját embertársait is elteheti láb alól, hogyha azok kellemetlenek és nem kívánatosak a számára. Az ember hihetetlen buzgósággal és tettvággyal vetette bele magát a gyilkolás mûvészetébe. Így találta fel az ember a háborút is. De hamarosan újabb problémával kellett Ádám fiainak szembenézniök. A fegyver ugyebár nem lehetett akármilyen, mivel a másik törzs is gyártott ugyanolyan fegyvereket, tehát nem tudták egymást legyõzni, mivel egyikük sem volt a másiknál erõsebb. Természetesen asszonyokat és gyermekeket bármilyen egyszerû fegyverrel le lehetett gyilkolni, ám ez hamar unalmassá vált. Másrészrõl meg egyes emberek voltak olyan ostobák, hogy megakadályozzák õket a gyilkolás nemes ösztönének kiélvezésében.
        Az embernek tehát fel kellett találnia önmagát. Egyre jobb és tökéletesebb fegyvereket készített, hogy felvehesse a harcot embertársai ellen. Akinek éles és erõs fegyvere volt, az sikerrel járt, akinek törékeny és gyenge, az pedig elbukott.

        Így született meg az íj is. Az íj egy csodás eszköz volt. Immár nem kellett késsel, dárdával és szakócával nekirontania a vadnak és embertársainak, hanem azt akár többszáz méternyi távolságból is leteríthette. De miután az ellenfél is elsajátította az íjászat mesterségét (már ha õ is ember volt, és nem vaddisznó), az ember ismét patthelyzetbe került. Tovább kellett lépni a történelem útján! Az embernek újabb és erõsebb fegyverek kellettek. De az ember lángeszû volt, ígyhát kiállta a történelem prábáját! Feltalálta a vasat. A vas kemény volt és szilárd, nem úgy, mint a hitvány bronz, vagy a réz. Vasból éles, súlyos fegyvert kovácsolhatott magának a dicsõ ember. Ezután, hogy dícsõségét még magasabbra emelhesse, hatalmas légiókba szervezõdött, hogy ellenségei népét leigázza, meggyötörje, vagy akár nemes egyszerûséggel leradírozza a térképrõl. Az gyõzõtt, aki erõsebb és hatalmasabb légiót tudott felállítani.

        Na, de ez nem volt olyan egyszerû ám! Nem lehetett ezeket a légiókat csak úgy pikkpakkra elõállítani! Ehhez sok-sok fegyvert kellett elõállítani, amihez sok-sok ember dolgos keze kellett. Az ember már amúgy is képes volt a munkamegosztásra és immár a háborúra is képes volt. Most jött egy olyan felfedezés, amellyel ennek a kettõnek az eredõjébõl egy harmadik dolgot lehetett kihozni. Az ember feltalálta a rabszolgaságot. Az erõs és büszke embernek olyan félelmetes fegyvere lett, hogy rabigába hajthatta a gyenge és gyáva embert, hogy az immár ne csak úgy céltalanul tengesse hitvány életét, hanem csináljon inkább valamit az erõs ember számára. Az ember a felfedezés lázában égve rontott rá a szomszédos népekre, hogy onnan rabszolgákat gyûjthessen magának. Miután már olyan erõsek és hatalmasak voltak, hogy nem volt szükség több fegyverre, elkezdtek a saját kényelmükre is gondolni. Építettek szép nagy palotákat márványból, aranyból és ezüstbõl. Faragtak beléjük szobrokat a saját képükre, hogy ezzel jelképeket állíthassanak dícsõségüknek.

        De persze, a luxust nem mindenki engedhette meg magának. Sõt mi több, azok voltak túlnyomó többségben, akik kis kunyhókban éltek is rongyokban jártak. Azonban õk is olyanolyan emberek voltak, ígyhát feltámadt bennük az elégedetlenség és a harag tüze a gazdagok és hatalmasok iránt. Az ember már ismerte a a fegyvert és az erõszakot, mint a problémamegoldás csodás eszközét, de hát nem lehetett mindenkit megölni, meg aztán megfélemlíteni sem lehetett õket, hiszen sokkal többen voltak.
        Ekkor az ember, hogy megmentse, sõt még tovább is emelje hatalmát, feltalálta a vallást. A vallás, mint olyan, kiválóan alkalmas volt arra, hogy a tudatlan tömegeket továbbra is tudatlanságban tartsa, és engedelmességre, tiszteletre ösztönözze feljebbvalói iránt. Szép sorjában kitalálta minden nép a maga isteneit. Miután ilyen okosan feltalálták az isteneket, templomokat is épített nekik. Gyönyörû és hatalmas templomokat. A tömeg láthatta, milyen erõsek és hatalmasak ezek az istenek, akiknek õk a kiválasztottaik és a földi megtestesítõik... Mármint a gazdag és erõs emberek, természetesen.

        Na, de jött egy ember, egy kötözni való, hitvány bolond, aki mindent elrontott. Nos, találjátok ki, hogy ki volt õ! Hát nem volt más, mint Jézus, a názárethbéli. Ez az idióta, ez a hitvány alak... Biztosan ti is tanultátok, milyen borzasztó eszméket kezdett el hirdetni:
        1. Megtagadta az erõsek elõjogait és kiváltságait a gyengékkel szemben. Volt pofája azt mondani, hogy minden ember egyenlõ! Még a római császár is egyenlõ a júdeai rabszolgával!
        2. Elvetette a gyilkolás és az erõszak kellemes és egyuttal hasznos tevékenységét. Ez a hülye azt akarta, hogy az emberek tûrjék meg egymást! Sõt, ez nem volt elég neki! Azt akarta, hogy az emberek szeresség egymást! Szeretet?! Ugyan már! Micsoda marhaság!
        3. Megtagadta az összes istent, amit az emberiség eddig fáradtságos munka eredményével legyártott az alattvalóinak! Azt mondta, hogy egyetlenegy isten van, és több nincsen! Na, jó! Igaz, a zsidók ezt már kitalálták úgy háromezer évvel azelõtt, de hát az az isten egészen más volt. Az csak egy kis nép istene volt a sok közül, amely népet amúgy is folyton fogságba vetettek és rabigába hajtottak. Ráadásul ezek a zsidók úgyis kisajátították maguknak az istenüket, ígyhát senkinek sem volt félnivalója a fennálló renszer megbomlásáról. Jézus azonban egy másféle istent képzelt el. Ez egy olyan isten volt, amely kompatibilis volt minden nép számára. Mindenki hihetett benne, akár júdeai volt, akár afrikai, akár germán, vagy kelta, vagy szláv.
        Mindez nem volt elég a názáreti jézus számára. Nem csupán a kis szobácskájában osztotta az eszmét a tizenkét barátjával, hanem több ezer ember elõtt papolta a hitét az egy istenrõl a bûnbocsánatról és a felebaráti szeretetrõl. Micsoda szörnyûség!!!!

        Hát igen. Jézust ugyan kivégezték, de már késõ volt. Ez az új eszmerendszer futótûzként terjedt el, gyorsabban, mint bármely más vallás a római birodalomban. A rómaiak ugyan minden erejüket bevetve gyilkolászták a keresztényeket, de ha megöltek egyet, jött helyette három másik! Úgy szaporodtak ezek, mint a nyulak!
        Meg aztán ott volt az a sok barbár, aki mindenütt fenyegette a birodalmat. Ígyhát nem volt más választása a rómaiaknak, mint megbarátkozni ezekkel a rohadt keresztényekkel. Miután ez megtörtént, a kereszténység immár visszafordíthatatlanná lett. Ötven év sem telt bele, és a kereszténységet államvallássá nyílvánította Konstantin császár. Idõközben ez a Konstantin úgy döntött, hogy elköltözik egy kicsit keletebbre, mert nyílván õ is egyre jobban fenyegetve érezte magát a barbár népektõl. Ott a Márvány-tenger partján sokkal biztonságosabb volt a helyzet, mint Rómában. Aztán voltak, akiknek ez nem tetszett, és a birodalom szétszakadt két részre. A kettõ közül a nyugati fele nem bizonyult túlzottan életképesnek, ígyhát azt egy-kettõre meg is döntötték a germán törzsek. Rómát szétverték, ígyhát a római kultúra fénye kialudt. Ezer évre besötétedett Európában. Olyan sötét lett, hogy sok helyen csak bukdácsolhatunk és tapogatózhatunk, ha vizsgálni akarjuk a történelemnek ezt szakaszát. A keresztények a sötétben sunnyogva szép lassan mindenkit megkereszteltek. A királyokkal és császárokkal kezdték, aztán haladtak tovább a lovagok és nemesek felé. A kereszt olyan divatossá vált, hogy az uralkodók úgy döntöttek, egye fene, inkább õk is lesznek keresztények, hogy aztán szépen uralkodhassanak tovább. Aki nem akart keresztény lenni, az a népnek nyílván nem tetszett, ígyhát az megbukott. A nemkeresztények hirtelenjében felesleges métellyé váltak Európa testén.
        Így aztán úgy esett, hogy a bûnbocsánat és a felebaráti szeretet nevében szépen legyilkoltak mindenkit, aki nem volt keresztény. Kissé paradox volt a helyzet, de olyan sötét volt, hogy ezt úgysem vette észre senki.
        Szép lassan minden király, császár és fejedelem rájött, hogy ezt az egykor olyan rút és borzalmas eszmét éppoly kiválóan, sõt még sokkal kiválóbban tudják hasznosítani embertársaik legyilkolására, megfélemlítésére és rabigába hajtására. A révi istenek immár elavultak lettek. Immár a kereszténység lett a trendy. Olyannyira trendy lett, hogy másfél évezreden keresztül, egészen máig megõriszte trendjét. Az istenek helyére csináltak szépen angyalokat és szenteket és minden visszatért a régi kerékvágásba. Megszületett az inkvizíció is, amely végre összekötötte a kellemest a hasznossal. Vagyis a vérontás, a korlátlan hatalom és az erõszak kellemességét a roppant divatos kereszténység hasznosságával.

        De sose feledhetjük, hogy az ember dícsõ és lángeszû! Felül kerekedett hát a felebaráti szeretet és a bûnbocsánat haszontalan mételyén. Az emberi lángelme új találmánya, az egyház fényes és diadalmas sikerrel legyõzte és igába hajtotta jézus krisztus felforgató és rendszerellenes eszméit.

        Most megint lapozni kell díszes és fényes történelmünkben. Az egyház egy szörnyû és végzetes hibát követett el: bevezette az iskoláztatást és kultúrát kezdett táplálni a gyermekeibe! Hogy miért olyan szörnyû és végzetes ez a hiba? Nos azért, mert hogyha a hitvány pornépnek tudományt és kultúrát adunk a kezébe, akkor a nép elveszíti a csordaszellemét. Nem lehet többé uralkodni fölötte. A társadalom mûvelõdni kezd és megérkeznek azok az akaszófára való sarlatánok, azok az alávaló gazemberek is, akik felfedik a királyok, fejedelmek és császárok csodás praktikáit és hirtelenjében önkényuralomnak kezdik nevezni ezeket. Ettõl kezdve sorozatos viharok és forradalmak rázzák meg Európát. Elõször jön a reneszánsz, de az még okés dolog. Néhány gazdag polgár és fõúr úgy dönt, hogy õ mostantól élvezni fogja az életet és dõzsöl inkább a javaiban, minthogy megtartóztassa magát. Egye fene, végül is az egyház is ugyanezt csinálja, hát hadd csinálja a felsõ tízezer is, ha már egyszer megteheti! De most jön csak az igazi vész, amit reformációnak nevezett el egy bizonyos Martin Luther nevezetû gazember. Ez a valaki elkezdett Wittenbergben hepciáskodni, hogy ugyan már milyen dolog ez, hogy az egyház nem is azt csinálja, amit jézus mondott, hanem éppen az ellenkezõjét, és hogy ez így nem mehet tovább, és szökség van egy új vallásra, amiben isten korrekt, rendi és jófej lesz, mint ahogyan azt jézus is megmondta. Õ már nem végezte olyan rosszul, mint jézus. Õt csak becsukták egy évre egy várbörtönbe, és ott tovább is szervezkedhetett. Mit ad isten, a szemét lefordítja a bibliát, hogy aztána sok tahó bunkó parasztember szépen rájöjjön, hogy mi a helyzet az egyházzal és elkezdje kirámolni a templomokat és az egyházi birtokokat. A helyzet egyre aggasztóbbá válik. Ekkor Loyolai ignác és a jezsuiták idõlegesen abszolválják a problémát, mert kitalálják, hogyha a katolikusok a giccs és a csicsás gyönyör eszközével megtarthatnak maguknak éppen elegendõ számú hívet, hogy mûködhessenek, és ezzel ki is csesztek rendesen a protestánsokkal. Bevezették a hitvitákat, és akirõl úgy döntötték, hogy nincs igaza, azt máglyára hajították. Persze, ha valaki magát a vallást próbálta meg valamiképpen megcáfolni, akkor nem volt szükség hitvitára, hanem egyenesben vitték az illetõt a tûzre. Nem vitatkoztak Giordano Brunóval, a hitetlen csillagásszal sem. Aztán jött a harminc éves háború és kiirtották Európa felét, de utána békét kötöttek és minden rendbe jött.

        Az ember dicsõ és lángeszû, ígyhát ismét feltalálta magát és új eszközöket vetett be. Feltalálta most az abszolutizmust. Jöttek a ravasz, lángeszû királyok és császárok, akik gyakorlatiasan megegyeztek az egyházzal és arányosan megosztoztak a hatalmon. Nagyon úgy tûnt, hogy ez így tökéletes lesz, és szépen kivirágzottak az abszolutista rendszerek mindenfelé európában. Közben a dicsõ és lángeszû ember új világokat talált fennséges civilizációja számára. Ezeken a helyeken retardált, primitív népek laktak, akik vagy céltalanul és értelmetlenül gyilkolászták egymást mindenféle hatalmi érdek nélkül, vagy pedig még ennél is primitívebbek voltak és egyáltalán nem is gyilkolászták egymást, hanem békében éldegéltek és kereskedtek. Úgy döntött a dicsõ és lángeszû európai ember, hogy ezek a léhûtõk és semmirekellõk úgysem csinálnak semmi értelmeset, tehát nem is kellenek oda és sokkal jobb lenne, ha kiirtanák, vagy leigáznák õket. A dolog meg is történt. Szépen felosztották egymás közt a világot, aztán minden szép lett és jó lett. Találtak bõven rabszolgákat is, meg aranyat is, amibõl építettek maguknak palotákat és felszerelték nagy, erõs légiójukat is. Most már nem is kard, vagy íj, vagy esetleg hajítógép, hanem puska és ágyú állt a gyönyörû háborúk rendelkezésére. Az ember immár dömpingmennyiségben tudta kiirtani sajátmagát. Amúgy is szaporodtak mostanra már igen jó ütemben, ígyhát senkit sem zavart, ha néha megpusztul egy párszázezer ember, mert volt belõlük bõséges utánpótlás. Megint csak mehetett minden ugyanúgy, ahogyan ment évezredek óta. Az ember még mindig dicsõ és hatalmas, csodálatra és félelmes tiszteletre méltó, lángeszû lény.

        De a kígyó ismét a saját farkába harapott bele. Most jött a bizonyos felvilágosodás. Ekkor felgyújtották a villanyt az emberek fejében és azok elkezdtek hõzöngeni az önkényuralom ellen. Ezt elsõként Angliában végezték el, Isaac Newton és John Locke segítségével, majd nyolcvan évvel késõbb Franciaországban és Amerikában is felvilágosultak. Olyan világos lett, hogy ez alapjaiban összedöntötte azt a rendszert, amit annak elõtte a sötétben fölépítgettek. Angliában ez kevésbé figyelemre méltóan zajlott le, mint a franciáknál, akik egy kicsit jobban akartak felvilágosulni a kelleténél. Mivel az angolok inkább vallási köntösben zavarták le az õ forradalmukat, de a franciák már politikát is belevittek a történetbe. Úgy gondolták, hogyha már a nép annyi évszázadon át szívott, akkor most szívja meg az egyház és a nemesség is jó istenesen. Jött a forradalom, mint a szélvész, majd a nagy félelem, és végezetül a jakobinus diktatúra. Végül a forradalom olyan szélsõséges lett, hogy önmagával végzett. Ebben az idõben jön el a modernitás kora és a dolgok kicserélõdnek az emberek fejében. A vallás helyére a nemzet kerül, az egyház helyére a politika és az isten helyét a nép és a haza fogja most betölteni. Mostantól már nem az egyházak, hanem a nemzetek fogják játszani az emberiség nagy játszmáját. A világ varázstalanná válik és a varázslat helyét a tudomány és a technika veszi át. Eltûnnek az angyalok, kivesznek a babonák és isten bárányai szétszélednek mindenfelé a világ mezején. Isten és a vallás el kell hogy hagyja a pályát és helyettük az állam és a politikai ideológiák kerülnek játékba. Rövid idõre úgy tûnik, hogy minden nagyon szép lesz és jó lesz. Miután a forradalmak tisztító tüze elalszik, majd az emberiség szent szabadságban és békében, együttes erõvel fog törtetni az ég felé. A nagyhatalmi háborúk és egyházi vérontás helyét ezennel átveszi a forradalmi keretek között történõ háború és gyilkolászás. A világ drámai változáson ment keresztül: Most már nem isten, hanem a nép az úr. A földesurak többé nem zsarnokoskodnak a parasztok fölött, mert most már szabad nemzetek szabad piacgazdaságában szabad tõkés polgárok zsákmányolhatják ki a szabad néptömegeket. Nem kell már a feudális kötöttségekhez alkalmazkodni, hanem önálló nemzeti seregek küldhetik el egymást a másvilágra. A papok többé nem hazudnak az embereknek. Megteszik ezt helyettük a sokkal tehetségesebb politikusok.

        Európa a forradalom lázában égve igyekszik legyûrni az önkény igáját, több-kevesebb sikerrel. A forradalmak, polgárháborúk, szabadságharcok és egyéb örömteli tevékenységek közepette a világrend teljes mértékben alakul. Az uralkodók és egyházak helyét a pártok és államfõk fogják átvenni, de szerencsére õk is rendkívüli hozzáértéssel vezetik az emberiséget a kiteljesedés felé, ígyhát nincs semmi baj. Az ember most már sokkal dicsõbb és lángeszûbb, mint hajdanán volt. Most már nem királyok, nemesek, pápák, püspökök, császárok és fejedelmek, hanem maguk a népek irányítják a történelem folyásait. Az ipari forradalom, a technikai fejlõdés és a demokrácia áldásával az emberiség minden eddiginél effektívebben veti bele magát a forradalmak, népírtások és világháborúk örömeibe. Eljött a huszadik század és számtalan újdonsággal ajándékozott meg minket, dicsõ és lángeszû embereket: a villamosáram, a benzinmotor, a repülõgép, az atombomba, a fajelmélet, a bolsevizmus, az apartheid, a villámháború és a gázkamra mind-mind a huszadik század vívmányai.

        De most már ezeken is túl vagyunk, mert a huszadik századnak ünnepélyesen vége lett. Beköszöntött az új évezred! Nem is egyszer, hanem kétszer, 2000-ben és 2001-ben is. Ez itt a vízöntõ korszaka! A világon béke honol, most már a háborúkat is a béke és a biztonság ügyében folytatjuk... Fõleg azokban az országokban, ahol némi olaj is megtalálható. Nincsen többé hidegháború sem, így a tõke szabadon áramolhat keresztül-kasul a világban. Az internet rohamos terjedésével egyre közelebb kerülünk egymáshoz és egyre több pornót tölthetünk le, egyre nagyobb sebességgel. A világ csaknem minden országában van már McDoland's étterem, ahol mindenki ugyanolyan tápláló és izletes mûanyag-kajával tömheti a fejét. Emberek milliói nyûhetik a fogaikat a Coca Colával és már valóságshowkat is egyre több országban nézhetnek. Minden évben egyre többen és többen fognak strandra járni, mert melegebb is lesz, és a vízpartok is közelebb kerülnek majd hozzánk. A lehetséges jégkorszak eljövetele ne zavarjon senkit sem, mert George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke megmondta, hogy a globális felmelegedés nem létezik. És ha õ azt mondta, hogy nincs, akkor nincs. Egyszerûen csak melegebb van, de semmi vész! Igaz, az el nino hurrikán több százezer embert tesz minden évben földönfutóvá, de amíg az Egyesült Államokat nem fenyegeti veszély, addig sehol nem lesz semmi baj. Vagy ha mégis, akkor lebombázunk egy-két kis országot és minden probléma meg lesz vele oldva.
        Természetesen a töretlen fejlõdést most is akadályozzák egyesek, mint a Greenpeace vagy az antiglobalista tüntetõk, de mivel egyre több tévét nézünk és egyre kevesebbet olvasunk, úgysem értjük már meg, hogy mirõl is hadovál az a sok mérgesen kiabáló és transzparenseket hordozó ember, tehát nem is zavar minket. Bízhatunk benne, hogy a lángeszû és dicsõ ember ezeket az akadályokat is le fogja küzdeni.