Föld és Hold

Mindkét fönnebb vázolt elméletből most már világossá válik minden további nélkül, hogy Földünk s a Hold ugyanúgy keletkezett, mint a többi bolygó és holdjaik. Az is elképzelhető, hogy a Föld és a Hold sajátságos létük kezdetén gáznemű halmazállapotúak voltak s csak később, a lehülés következtében lettek folyóssá, míg végül is aztán szilárd burok alakult ki rajtuk. Keserűen kell csalódnia annak, aki azt hiszi, hogy a "teremtés koronájának" hazája valamilyen különleges helyzetet foglal el a világegyetem bolygói között. Néhány jóakaratú csillagász kutatása alapján azonban mégis megkímélhetjük magunkat attól a szomorú feltevéstől, hogy Földünk egészen közönséges bolygó s a Hold amolyan átlagos kísérő. Ravasz számításokkal sikerült ugyanis kimutatniok, hogy a Föld-Hold-pár mégis bizonyos egyéni sajátosságokat tüntet fel. Földanyánk és hű kísérője, a Hold között az összefüggés sokkal szorosabb volt, mint valamely átlagos bolygó és holdja között. Ugyanis e két égitest mozgása között sok a kölcsönös kapcsolat, minélfogva végül is arra a következtetésre kényszerülünk, hogy a két égitestnek kezdetben egységes egészet kellett alkotnia, s csak a földtörténet további folyamán váltak szét. Ha meggondoljuk, hogy a Föld nem sokáig lehetett gázállapotban (sőt CHAMBERLIN szerint egyáltalában nem is volt), hanem rövidesen folyékony halmazállapotot vett fel, amint azt a tudósok egybehangzóan állítják, akkor könnyen érthetővé válik számunkra, hogy a Hold leválása a Föld tömegéből nem ment végbe olyan nyomtalanul, mintha még a gáznemű halmazállapot idejében történt volna. E drámai folyamatról ugyan már többször írtak, de ennek ellenére sem olyan közismert szélesebb körökben, mint például a származástan. Elvégre a majmoknak mégis csak "több köze" van az emberhez, mint esetleges holdlakóknak.

Térjünk hát még egyszer vissza a Hold keletkezésére, ami annál inkább érdekel bennünket, mert megbarátkoztat azzal a gondolattal, hogy a Holdra való rakétautazás nem jelentene semmi egyebet, mint régi területek visszahódítását. Olyan területekét, melyeket réges régi időkben rosszindulatú erők raboltak el Földünktől. S talán az "utazás a Holdba", amely VERNE JULES óta állandóan izgatja a mérnökök képzeletét, éppen abban leli ősokát, hogy az ember lelkében mindíg ott szunnyad a regényes vágy az után, ami egyszer volt és elmult. Dehát hagyjuk most ezeket az érzelgős gondolatokat s tegyük fel inkább, hogy a Föld valaha tényleg gáznemű halmazállapotban volt. Ez a gáznemű égitest rendkívül gyorsan lehült, összehúzódott, cseppfolyóssá lett. Eljutottunk tehát addig az állapotig, míg a Föld izzón folyó gömbbé nem alakult, mely a saját tengelye körül forog s a Nap körül kering. Ezeknek a mozgásoknak időtartamát és sebességét pontosan ki tudjuk számítani. A lehülés azonban tovább folytatódik: A Föld hőmérséklete egyre süllyedt s mindinkább közeledett ahhoz a ponthoz, ahol már szilárd kőzetek képződhetnek. Új állapot kezdetét jelentette ez a Föld történetében: a folyékony Föld körül kialakul az első, még rendkívül gyenge, de mégis már szilárd kéreg! Természetesen nem szabad a vízre vagy más közismert folyadékra gondolnunk, ha a "folyékony" Földről beszélünk. Inkább valamilyen szirupszerű tömeget kell elképzelnünk, amely sokkal sűrűn-folyóbb, mint a víz s amelynek a belső surlódása is sokkal nagyobb. Hogy milyen veszélyes állapot volt ez, kitűnik akkor, ha a Földnek a Naptól való függésére gondolunk. A Föld tömegének folyékony részére a Nap éppen úgy hatott, mint ma a Hold Földünk vízburkára, amelyben az árapály jelenségét hozza létre. A Napnak ez az árapály-hatása, amely akkor még sokkal jobban érvényesült, valamint a Föld forgása saját tengelye körül, - amely a sarki lapultsághoz is vezetett - a Föld alakjának állandó ingadozását okozta, a Föld alakja "a citrom és a narancs alakja között váltakozott". E két szélsőséges alak közötti ingadozás mind erősebbé vált, míg végül is az első szilárd kéreg kialakulásával a különböző erők annyira megnövekedtek, hogy a lehetséges alakváltozás határát túllépték. Bolygónk, a kezdetleges Föld ekkor kihúzódott és körtealakot öltött, míg végre egy tekintélyes része leszakadt: így keletkezett a Hold!

Ha már most égi kísérőnk valóban az előbb említett módon keletkezett, akkor leválásának nyomait meg kell találnunk a Föld szilárd kérgében. Kell valahol Földünk testén olyan sebhelynek lennie, mely a Hold születése óta eltelt - földtani értelemben mindenesetre rövid - 1200 millió év alatt még nem hegedhetett be teljesen. És így a csillagászoknak mégis csak igazuk van: a Hold keletkezése mégis a Föld történetével áll szoros kapcsolatban és születésének felderítése a földtan körébe tartozik. A Hold keletkezésének fennebb vázolt módja meglehetősen könnyen elképzelhető és elhihető. A belőle levonható következtetésekhez azonban még sok olyan feltevés fűződik, melyek tudományunk mai állása és eszközei szerint talán még a szellem túlmerész szüleményeinek látszanak. Mindenesetre óvatosnak kell lennünk az ilyen elképzelésekkel! Másrészt azonban már többször tapasztaltuk, hogy ami nagyapáink számára még a mesék világába tartozó értelmetlenség volt, apáink előtt, néma csodálatuktól kísérve valósággá lett, s mi meg ma már magától értetődő dolgot látunk benne. Gúnyos mosolygás, csodálat és mindent megértő közöny egyébként már gyakran váltotta fel egymást ugyanazon nemzedék életén belül is. Ne nevessük ki és ne tartsuk bolondnak, aki a Földön ama helyet keresi, ahonnan a Hold levált. Ez az ember legalább megpróbálkozik ezzel a feladattal. Látszólag fantasztikus törekvése észszerű okokon alapszik, melyek közül a legfontosabbakat szeretném most röviden vázolni.

Abból, amit eddig égi kísérőnk keletkezéséről mondottunk, kiviláglik, hogy a Hold a földgolyó legkülsőbb részéből származik. Másrészt meg tudjuk, hogy a Föld sűrűsége a középpont felé növekszik, vagyis más szóval, a Föld külső kérgét felépítő kőzetek fajsúlya a legkisebb, minél közelebb kerülünk a Föld középpontjához, annál nagyobb fajsúlyú anyagokat találunk. Okfejtésünk első alátámasztását most már az a tény adja, hogy a Hold fajsúlya olyan, mint a Föld legkülső részéé. Számunkra ez már persze nem csodálatos megállapítás, hiszen jól tudjuk, hogy a Holdnak éppen a Föld legkülső részéből kellett leválnia. Még nagyobb jelentőséget nyer azonban ez a tény akkor, ha azt halljuk, hogy a Föld felületének jelentékeny részén olyan kőzetek jelennek meg, melyek fajsúlya nagyobb, tehát tulajdonképen nagyobb mélységben lenne a helyük. Ez más szóval azt jelenti, hogy a kisebb fajsúlyú köpeny tekintélyes része hiányzik a Földünk felületén. S ha valaki ezt a véletlennek akarja tulajdonítani, annak a figyelmét fel kell hívnunk arra, hogy a véletlennek itt ugyancsak különös éleselméjűséggel kellett volna dolgoznia. A földkéreg hiányzó része ugyanis megfelel a Hold térfogatának. Azokat a hatalmas krátereket pedig, amelyek a Hold felületét oly rejtélyessé teszik, BERLAGE véleménye szerint kapcsolatba hozhatjuk azokkal a hatalmas kitörésekkel, melyek akkor játszódtak le, amikor a Hold még csak alaktalan, a Földből kiszakadt tömeg volt, nem pedig olyan szép gömb, mint ma. Persze mindezen jelenségeket más módon is értelmezhetjük, más elméletekkel is magyarázhatjuk, melyek az itt vázolttól lényegesen eltérnek, de ugyanannyira elfogadható alapokon nyugszanak... Dehát könyvemben mégis csak azokat a felfogásokat szeretném ismertetni, amelyekből Földünk meghatározott egyensúlyra való törekvésével kapcsolatos, állandó nyughatatlansága a legjobban kiviláglik. Éppen ezért nem fordítjuk most már figyelmünket a Hold vagy valamilyen más égitest további fejlődésére, mert hiszen elsősorban a Földdel akarunk foglalkozni. Nyughatatlan tudásszomjunk talán még egyszer elvezet bennünket a Földről, akkor, amikor az élettel és annak a Holdon és más égitesteken lehetséges fejlődésével fogunk foglalkozni. De a Hold esetében megelégedhetünk a földi viszonyok ismeretével is, hiszen a Föld az élet szempontjából is sokkal többet árul el.

A Föld további fejlődése egészen más volt, mint a Holdé, mert a Holdnak nincs légköre, sem felhője, sem esője, sem óceánja, mely sívárságát és kopárságát enyhítené, egyhangúságát élénkítené. A Holdon nemcsak az élet hiányzik, hanem az az alakgazdaság is, mely Földünket jellemzi és annyira széppé teszi! A Holdon nem alakulhatnak ki völgyek, nem rakódhatnak le üledékek és arculatának ridegségét nem enyhítheti a letaroló erők munkája . Hiányzanak azok a hosszan húzódó lánchegységek is, melyeknek a Föld érdekes, változatos és örökifjú arculatát köszönheti. Mert, amit a csillagászok a Holdon Apennineknek vagy Kaukázusnak neveznek, csak otromba, kiemelkedő tömegek, rajtuk teljesen hiányzanak a finom, szabályszerű redők, amelyek földi névrokonaikat jellemzik.

A Föld tudósa számára sem jelent tehát a Hold egyebet, mint csak oly égitestet, mely ezüstös fénnyel sugározza be a langyos éjtszakát.